Ha eddig nem várta volna a szombat este nyolc órát, nézze meg ezt a videót és egyből várni fogja (VIDEÓ)

Kijött a Hunyadi sorozat főcíme, még a premierhétvége előtt.

A „f*ck NER” pólós nemtudomkicsoda performanszáról már lemaradtam, nem is minősítenék, megtette ezt ő maga.
„Ott lehettem szerdán (nem biztos, hogy Hamvazószerda jó ütemezés volt erre, de most nem is erről írnék) a Hunyadi sorozat premiervetítésén. Nagy izgalommal vártam, sok jót lehetett olvasni, hallani róla és az első két leadott rész nem is okozott csalódást, nagyszabású, korhű, cseppet sem szegényes, hanem igényes díszletek, jelmezek, izgalmas jelenetek.
Egy kis szomorúság és értetlen düh azonban velem maradt hazaindulva a film után: egy, a történetvezetésben sem indokolható, feleslegesen hosszú és törzönelmileg sem igazolható jelenetben ugyanis – mintegy a szexualitásba bevezetendő – az udvarhölgy (Jordán Adél alakításában) és a Luxemburgi Erzsébetet alakító, férjhez menni készülő leány leszbikus módjára fedezik fel a testiség fortélyait, ezzel »gyakorolva« a házaséletre – mindezt ráadásul a televíziós adatlapot nézve 16-os korhatárkarika mellett.
Szomorú vagyok, mert egy ilyen jelenet miatt a kamaszok számára ellenjavallt megtekintésre a sorozat. Szerintem 18-as korhatárkarikáért kívánkozik a film.
(A »fuck NER« pólós nemtudomkicsoda performanszáról már lemaradtam, nem is minősítenék, megtette ezt ő maga.)”
Nyitókép:Facebook/Magyar Mozgókép Fesztivál
***